Nos, azt hiszem 17 éves vagyok. Érdekes, hogy nem csak az idősek felett szállnak el a napok, hetek, hónapok, évek... Mintha csak tegnap ültem volna be az elsős padba... Pontosan emlékszem, hogy legjobb barátnőm egyedül ült, és az anyukája után pityergett (mert a szülőket nem engedték be, mondván, a gyerekeknek ideje felnőni). Akkor még nem gondoltam így, de ma már az egész világnak szétkürtölném: A GYEREKEKET HAGYNI KELL LASSAN FELNŐNI! Mert az ember azon kapja magát, hogy az ember lánya elmegy, a fióka kirepül... De persze szép lassan hagyni kell felnőni. Nos, mondandóm lényege, hogy legjobb barátnőmmel idén ünnepeljük barátságunk tizenegyedik évfordulóját, ami - mondanom sem kell -, hosszú idő. De nem is ez a fő lényege. Egy kamasz vagy tini már úgy érzi, övé a világ, senki nem állíthatja meg, és ez így is van rendjén. Én is pontosan ugyanígy éreztem, amikor jelentkeztem erre az egy éves cserediák programra az AFS-nél. Most, hogy alig pár nap és a gépen fogok ülni Németország felé, úgy érzem minden összeszűkült, várom az utazást, azonban szorongok.
A németek olyan mások, olyan messze vannak... és a legfontosabb, nem lesz ott a családom. A családom, akivel olyannyira összeszoktam a 17 év alatt, a családom, aki akkor is mellettem van, ha nem érdemlem, a családom, aki vigyáz rám és akire vigyázok én. A húgom, Eszti akivel sokat veszekszünk, de nála jobbat nem is kívánhatnék, az öcsém, Simi akihez nem a sok kommunikáció fűz első sorban, hanem a régi klassz emlékek, amikor kisgyerek korunkban együtt játszottunk, együtt csínytalankodtunk. Apukám, aki lelkét is kiteszi értünk, és ezáltal számomra is valósággá válhatott az az álom, amit sokak még csak elképzelni sem mernek - kiutazhatok. És végül támogató anyukám, aki ha nem nyaggatna egész nap, talán az égvilágon semmit nem értem volna el. De komolyan... Meg persze családunk hűséges kutyus-tagját, Lilit sem hagyom ki, az én drága kis lustaságomat, akinek hallgatására feltétlen számíthatok, hacsaknem ugatja el a többi kutyának...
De azt sem szabad kihagynom, hogy a suliból a többi barátom mennyire fog hiányozni, a DFA-s tánccsapat (a kis lököttjeim), és mindenki akit valamikor valamiért valahol valahogy megismertem... Na jó, ennyire azért nem, de a barátaim és barátnőim nagyon fognak hiányozni a családom mellett.
Igyekszem majd minél sűrűbben jelentkezni. Remélem lesz köztetek olyan, akinek tudok segíteni, hogy jobban felkészülhessen, vagy éppenséggel kedvet kap valaki, hogy a példámat kövesse. Nyilván nem fogok minden viszontagsággal találkozni, és igyekszem is elkerülni ezeket, de azért nagy segítség tud lenni, ha nem is feltétlen nektek.
A teljes tartalmat akkor élvezhetitek, ha beregisztráltok ;)
NAGYON HÁLÁS VAGYOK MINDENKINEK, REMÉLEM HASZNOS LESZ EZ A BLOG 
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés